Ma végre kivettük Sagunto legjobb lakását és hétvégén költözünk!! Kicsit ugyan korai, ugyanis állásunk még nincs, viszont szerencsére eltekintettek minden igazolástól, és annyira olyan, mint amilyet szerettünk volna, hogy vállaljuk a rizikót. Szóval a főtértől van olyan 3 percre az óvárosban (azért olcsó, mert ott van, azaz nem újépítésű környéken. Normálisak ezek??), két lakás van a házban, mienk a felső (kis Magyarország leszek: a szomszédok románok), kilátás a várra és a főtérre és van egy közös tetőterasz is, ahova a szomszédok már felállítottak egy felfújható medencét. Jajaj, úgy várom! Veszünk bicikliket és azzal járunk boltba. Na nem most, mert most 40 fok van (tényleg annyi) és épeszű ember az utcára nem megy ki napközben, nemhogy cangázni. Na, itt vannak a képek, még akkor csináltam őket, amikor lakásnézőben voltunk. Ezek a tetőteraszról vannak, benn még nem fényképezgettem, majd hétvégén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Remélem, megnéztétek a körmenetes videót is, mert egy teljes munkanapot elvett a feltöltése. Tegnap meg tegnapelőtt volt bikafuttatás is, de éjfélkor kezdték, már nem mentem le emiatt. Sokkal viccesebb a tévében nézni, hogy egy bika átugrik a kordonon a közönség ölébe vagy kicsinál egy matadort. Elég gyakori a dolog, ezért tele vannak vele a hírek. Minap egy bika áttörte a kerítést a közelben, aztán azóta sem találják. Egy másik meg felsétált egy négyemeletes ház tetőteraszára.

A spanyolok meg mivel ebben a hónapban nem dolgoznak, minden este buliznak és tűzijátékoznak délután kettőtől hajnali hatig (aki megmondja, hogy mire jó fényes nappal tűzijátékozni, annak fizetek egy sört). Augusztus utolsó szerdáján, azaz holnap pedig paradicsomcsata (La Tomatina és videók) lesz. De amint lesz valami látványosság a közelben, ahol nem ugrik rám egy bika, vagy paintball-oznak zöldségekkel, szóval ép bőrrel meg lehet úszni, majd csinálok képeket.

Tegnap végre átmentünk Saguntoba állást és lakást keresni. Már hétkor felkeltünk, kilencre ott voltunk (persze semmi nem volt még nyitva). Kiderült, hogy az összes munkaközvetítő Puerto de Saguntoban van, így úgy döntöttünk, reggel Sagunto, aztán délután átmegyünk Puertoba. Elkezdtük az utcákat járni, itt ugyanis nem megy olyan kényelmesen a lakáskeresés, mint otthon, hogy albérletponthu, miegymás, ha nem közvetítőn keresztül akar valaki lakáshoz jutni, akkor végig kell járnia a város összes utcáját és az ablakokban keresni a „kiadó” feliratot. Na, mi ezt tettük. (Én fél számmal kisebb cipőben, mára lesántultam.) Azért benéztünk egy (valami csoda folytán nyitva levő) ügynökségbe is, de olyan zavarbaejtő kérdéseket tettek fel, hogy mit dolgozunk és mennyit keresünk, így inkább maradtunk a sétánál. Kiderült, hogy a korábban 200-210 euróért (54 000 – 56 700 HUF) látott lakások egy olyan közvetítőhöz tartoznak, ami csak szeptemberben nyit ki, emellett valami közösségi szociális izéhez tartozik, ami annyit jelent nekünk, hogy igazolnunk kell, hogy tudjuk majd fizetni vagy bejelentett munkával vagy egy családtagnak kell kezességet vállalnia (ez utóbbihoz nem akarunk folyamodni). Szóval egyelőre úgy tűnik, erre nincs sok esély, a következő árkategória pedig 350 eurónál (94 500 HUF) kezdődik, amit talán le tudnánk alkudni 300-ra (81 000). Péntekre van két címünk, majd visszamegyünk megnézni, de szerintem inkább meg kellene várni, hogy legyen munkánk és ráfutni a 200 eurósokra, de az ugye azt jelenti, hogy csak szeptember közepén tudunk elköltözni... Na meg találtunk egy olyat is (nekem mondjuk tetszett, de meg kell hagyni, hogy elég drága), hogy egy második emeleti kétszobás lakás nagy konyhával meg terasszal, öt percre a vonatállomástól (na igen, zajos is lenne), háromra a Puertoba menő buszállomástól 390 euró (105 300 HUF) fixen és nem kell rezsit fizetni.

Akármelyik is lesz, munka kell. Aztán mire végeztünk Saguntoban 4 óra lett, immár 7 órája mászkáltunk (én fél számmal kisebb cipőben még mindig), és persze az előző napi időjárásból tanulva hosszú nadrágban, amikor is nyilván visszajött a meleg (ma már megint kánikula van), úgyhogy Puerto a kútba esett, majd pénteken ott kezdünk, úgyis megyünk lakást nézni. Viszont hazafelé úton kimentünk a strandra, hogy (bár fürdőruha nem volt nálunk), a lábainkat lehűtsük, és bár délután 6 óra volt már, úgy megkapta a vállam és az arcom a nap, hogy az anyjának simán azt tudtuk mondani, hogy egész nap strandoltunk, mivel ha megtudnák, hogy miben ügyködünk, még segíteni akarnának, attól pedig az ég óvjon minket.

Teljesen tehetetlennek érzem magam. Telnek a napok anélkül, hogy bármi hasznosat csinálnék – ugyanis nem tudok. Roberto laptopja hivatalosan is meghalt, így az enyémet használja, hogy utánanézzen hivatalos dolgoknak, állást keressen mindkettőnknek, meg megtudja, hogy lehet lakáshoz jutni, miközben az összes ügynökség zárva van... én meg ülök mellette, vagy még azt sem. (Most épp elment az egyetemre elintézni a tárgyait, azért megy itt a dőzsölés meg a blogírás.) Annyi az összes napi teendőm, hogy étkezéseknél megterítek, utána meg elmosogatok. Meg ha jön valaki, udvariasan ücsörgök a nappaliban és hallgatom a blablablát. (Mármint értem én, mit beszélnek, csak nem érdekel.) Elkezdtem a Don Quijotét, de az sem nagyon dob fel. Ugyanolyan az összes fejezete, így az elsőnél nem éri meg tovább olvasni (azért persze teszem, de nem sok kedvvel). A spanyol tanfolyamom is a számítógépen van, azt sem tudom folytatni. Három napja már csak lézengek. Az én önéletrajzom küldük el korábban, vagy ötven helyre válogatás nélkül: pincérnő, reptéri kisasszony, adatrögzítő...  Persze semmi. Roberto kettőt még megnézett lefekvés előtt tegnap, ma reggel már jött a válasz az egyiktől, hogy most (természetesen) szabadságon vannak, de minden követelménynek megfelel az álláshoz, szeptember elején hívják... Én meg csak kapcsolgatom a tévét, 40 Latinos zenecsatorna, itt egy lány, La Húngara, hála neki kis nemzetségünk neve nem hangzik idegenül itt. Örülünk neki? Egyébként az összes klipben egy magas, vékony, hosszú barna hajú lány éli hétköznapi életét, metrózik, dolgozik és észre sem veszi érte epekedő énekesünket, aki abban leli a boldogságot, hogy őt figyeli és közben iszonytatóan nyávog (számoltam, egy percre jutó tekierók száma: 4). Emellett még az is meglepő, hogy itt is ugyanazok a szar filmek és sorozatok mennek, mint otthon. Én eddig azt hittem, hogy csak a magyar csatornáknak nincs pénzük megvenni az élvezhető programokat, de nem. Mindenhol ugyanakkor ugyanazt a szart nyomják le a kereskedők a torkunkon. És péntek óta hűvösebb van, így a strandra sem tudtam kimenni, amióta itt vagyok (nem mintha lenne kulcsom, amivel járkálhatok; nem mintha egyedül odatalálnék), ezért mai tevékenységem csúcspontja, hogy egy Photo Shop-szerű programmal, annál egyszerűbbel, mert az meghaladja technikai határaimat, szóval átfestettem az önéletrajz-képemet, hogy néznék ki lebarnulva.

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy igen nehéz feladaton vagyok túl, be akartam lépni a Facebookba, ami érzékelte, hogy máshonnan jelentkezem be, mint szoktam, ezért azzal tesztelt, hogy képek alapján fel kellett ismernem az ottani ismerőseim. Miután ez is olyan, mint az Iwiw, hogy már az is bejelöl, aki mellettem ült a buszon, nem volt egyszerű nem letiltatni magam az arcoskönyvről.

 

Valójában nem töltünk sok időt ébren. 9 körül kelünk, kettőkor ebéd, utána hjaj, szieszta, este 7 körül felébredünk, amikor már kibírható a meleg, utána meg már jön is a vacsora, nehéz az élet. Roberto bátyja azt mondja, most még ne is törjük nagyon magunk, hogy mást csináljunk, ugyanis augusztusban a spanyolok úgy általában nem dolgoznak, túl meleg van hozzá, és tényleg: a boltok több mint fele nem nyit ki, lehetetlen bármit is elintézni. Az ingatlanközvetítő is zárva van egész hónapban és nem tudunk lakást keresni, mert az interneten csak ennek a telefonszámát adták meg.

A bátyjáék voltak a kisbabájukkal (az anyuka fogadkozott, hogy ő ezt mégegyszer végig nem csinálja), aztán este látogatást tettünk a gyerekkórházba is, mert a másik unokahúga koraszülött lett, így még inkubátorban van és csak ablakon keresztül lehet megnézni. Volt ott egy fél kilós csecsemő is. (Segítség!)  Tegnap este pedig telefonhívást kaptak, hogy meghalt egy rokon, ma lesz a temetés, ide is többen átjönnek majd.

Emellett mindneki felajánl mindent, meglátták a régi típusú telefonom, majd adnak újat; segítenek lakást keresni, költözni; adnak biciklit, hogy legyen mivel strandra menni; amikor Barcelonában voltunk, Roberto másik bátyja felhívta Joant (ha valaki emlékszik rá két év távlatából: a szőke fiú a barcelonai képekről, akivel a báty egyébként egyszer találkozott eddig néhány órára, mert történetesen akkor, két éve ő is ott volt Barcelonában és csatlakozott hozzánk egy vacsorára), szóval felhívta, hogy mi épp Barcelonában cuccolunk és segítsen már, erre persze Joan, hogy igazán szólhattunk volna, ha megyünk, ő semmiről nem tudott... ajajaj

A felettünk levő lakásban gyerekek laknak, így délnél nem alhattunk tovább. Elkeztünk intézni az ügyeinket, túl vagyok életem első spanyol hivatalos szituációján, bankszámlát szerettem volna nyitni, a kisasszony meg persze csak spanyolul ért, de mielőtt komolyra fordult volna a dolog, elmondta, hogy bejelentett lakcím nélkül úgysem lehet, így ez ennyiben maradt. Aztán átmentünk egy másik városba, ahol tudtunk olyan telefonszámot venni, hogy ingyen hívjuk egymást, meg a többi sem észvesztően drága. Aztán amíg nem sikerül új telefont vennem, nem él a magyar számom. Az újat majd elküldöm mailben, meg majd igyekszem annyit lenni a Skype-on, amennyit tudok, de nincs otthon internet.

Egyébként itt a kaja a boltban olcsóbb, mint otthon. A szolgáltatást kell nagyon megfizetni. A buszállomáson például egy másfél literes hűtött vízért 2 eurót elkértek (=540 Ft, sikítás most), ugyanígy a fagyi, egy adag sültkrumpli stb. Szóval itt nem lesz a „nincs kedvem főzni, ugorjunk be a kínaiba inkább”.

Aztán tényleg rohadt meleg van, meg pára, úgy tíz perc alatt kezd el ragadni az ember karja az utcán. És persze ott van vízhiány, ahol az ember óránként kétszer szeretne zuhanyozni.

Mondom, a ferihegyi biztonság tényleg csapnivaló. A biztonsági ellenőrzés előtt elkérik a személyimet. – Emlékeztetem, hogy a repülőgépre nem vihet fel folyadékot, szúró-, vágóeszközt. Nem felejtett a táskájában vizet esetleg? – Nem! – felelem azt-hiszed-ilyen-hülye-vagyok?? arccal. Aztán beálltam a sorba, ahol átröntgeneznek a táskáimmal együtt. Aztán beugrik: „bazmeg, a kézitáskába pakoltam a fürdőszobát! Két parfüm, testápoló, olló!!” ... Sorra kerülök, megint mondják: – Emlékeztetem, hogy a repülőgépre nem vihet fel folyadékot, szúró-, vágóeszközt. Nem felejtett a táskájában vizet esetleg? – Nem... – rebegem, és már készítem a meglepett arcot, hogy „úristen, mondtam pedig anyámnak, hogy ezeket ne ebbe a táskába csomagolja!!” De semmi szükség rá, átmentünk a táskámmal együtt egy szó nélkül, míg mind a két oldalon mellettem izzadó emberek figyelték, amint szétbontják a poggyászuk és egyesével átvizsgálják a tárgyaikat. 

 

De persze anyám megagykontrollozta a dolgot. Az egész úgy kezdődött, hogy Robertonak (nekem nem) küldtek egy emlékeztetőt, hogy ugye nem felejti, hogy délután kettőkor megy a gépe. A jegyen három óra állt... Egy kicsit kapkodni kellett, valamint azt is ráírták, hogy már csak 20 kilót lehet felvinni. Robertonak 23,5, nekem 25,4 kilós volt a feladandó táskám (miután rájöttem, hogy ha nem hajtogatom, hanem göngyölöm a ruhákat, sokkal több elfér). Mondtam anyámnak, hogy agykontrollozza meg az utasfelvevőt, hogy ezt ne vegye észre. A sorban már igen aggódni kezdtünk, mert a kisasszonyok (főleg az egyik) nagyon szigorú volt, minden plusz kiló után 10 euró, a kézipoggyászt is megmérte, már mondtuk is anyámnak, hogy ne menjen sehova, csak agykontrollozzon, meg aztán vigye haza táskában, amit kipakoltatnak velünk. Erre tessék, az utasfelvevő megszívta a fogát, „kacsintással elmegy” – mondta, és megmenekültünk. És az áldás még a biztonsági személyzetig is eljutott, akik meg a parfümkéimre és ollócskámra kacsintottak, hogy ne maradjak nélkülük a nagy távolban. 

 

Aztán megérkeztünk a dzsungelbe a busmanok közé. A buszpályaudvarra busszal és metróval kellett mennünk, természetesen senkit nem érdekelt, hogy szegény fáradt turisták ilyen nagy bőröndökkel, nyomtak, tapostak, és azt sem mondták, hogy „cseszed, téged még rendesen gyomorszájba se lehet könyökölni, mert elhúzódsz”. A gyerekek kitartóan bőgtek, vagy csak úgy üvöltöztek, mozgólépcső sehol, vagy tíz lépcsőt kellett úgy bevenni, hogy mindkettőnk mindkét keze foglalt, én meg úgy sem tudtam volna megemelni a (már említetten 25 kilós) bőröndöt, ha nincs a másik kezemben egy 12 kilós és a vállamon egy 8 kilós másik. És a sokk még csak ezután jött. 

 

A buszpályaudvaron Roberto megkérdezte, melyik platformról indul a buszunk. „Hát valahonnan a huszadik-huszonötödik körül” – hangzik, a válasz az információtól. Este tíz óra volt, a nap már lement, legalább százötven ember állt a huszadikhuszonötödik körül tanácstalanul, egy-két buszsofőr jár körbe és óbégatja, hova indul majd a busza és takarodjon már mindenki fel rá, mert indulna és még nincs meg mindneki a listáról. A százötvenből nyolcvan nem ért spanyolul. Több busz is megy Valenciába, aminek tízkor kéne indulni. Az emberek egyesével vadásszák az óbégató sofőröket a jegyükkel, hogy az jó-e oda. Néhány turista észrevette, hogy Roberto velem angolul, a sofőrrel spanyolul beszél, letámadják, elvesztem, ott maradok az összes csomaggal a forgatagban. Roberto int, hogy azt hiszi, megtalálta, menjek. „Nem tudok ezekkel!” – üvöltöm át a tömegen. Tíz óra tizenöt van. Néhány busz már indul. Áttöri magát az embereken, megfog két csomagot, én ott maradok a többivel, már nincs hely a csomagtartóban, kerülni kell és az úttesten berakni őket, ahol már a buszok mennek. Sikerül berakni az összes csomagot, a sofőr ideges, üvölt, a biztonsági övem nem működik, már tolat ki, amikor megáll, mert egy család csak most érkezett és futnak a buszhoz az úttesten át. Mögöttem kedves muszlim néni, mennek délre, valami fontos dolog van augusztusban Marokkóban nekik, holnap estére ér majd le Algecirasba, onnan komppal Afrikába. De ott több napot kell majd várnia, mert tele vannak a kompok. Megengedi, hogy hátrahajtsam a székem. Háromtól volt pihenő Saguntoban, négyre Valenciába értünk. Horchatát ittunk és szolnoki pogácsát ettünk három osztrák couchsurfer-rel az első metróig (5.40), itt már voltak liftek meg mozgólépcsők és reggel 7-re megérkeztünk. 

Az éhenhalt sereg kitakarodott az országból.

valahogy így képzelem: Berlitz reklám (kattints rá)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Self-Portrait with Cropped Hair

ha valaki lemaradt volna róla:

de gonosz vagyok :)

Zoli azt mondja, nem lehetek emigráns, mert az Európai Unió egy demokratikus blokk, ahol nincs üldözöttség, tehát emigráció sem. Mi ez már??

Regisztráltam egy fórumra, ahol a spanyolországi magyarok tartják a kapcsolatot. Többen vagyunk, akik felléptünk, hogy tájékozódjunk tőlük az ottani helyzetről, mire egy hangon állítják, hogy "jaaaj, Spanyolország, hjaj, itt aztán lehet élni, nem úgy mint a balkáni, esős, fuujfujfuj Magyarországon, de ti, kis zöldfülűek, ne gyertek ide, mert válság van, idegengyűlölet, a dél-amerikaiak, románok és afrikaiak sáskaként vetik magukat az összes bevándorlóknak való munkára bagóért és teeee, te megdöglesssssz!!"  (Ja, és mit mond a pesszimista magyar: "Ennél már nem lehet rosszabb!" És mit mond az optimista: "Dehogynem!")

Szóval most munkát vállaltam itthon, hogy legyen pénzem az első hónapokra, amíg megküzdöm az afrikairománmexikóiakkal. A cég egy sportpályán van, így fizetett órabérben lógok be az uszodarészbe és tempózom tökegyedül, tökingyen a versenymedencében. :PPP Így nemcsak pénzzel, de deltás izmokkal leszek felvértezve a harcra!

 

Szombaton reggel 10-kor vezetett városnéző túrára mentünk (megj.: előző este négykor értem haza DM buliból, így mindössze hat órám volt góthercegnőből érdeklődő turistának álcázni magam). Aztán úgy másfél óra múlva az idegenvezető megállt a csoporttal a MI házunk előtt, hogy elmondja, milyen csodás építészeti remek. Felhívtam Adrit és Évit, hogy na, most nézzenek ki az ablakon és mosolyogjanak szépen, mert ötvenen fényképezzük őket egyszerre, de Adri nem volt otthon, Évi meg nem szállt ki az ágyból emiatt...

 

jó, a lakást csak béreljük, de így jobban hangzik

a go west! bejegyzéshez rossz videót linkeltem, mostmár jó.

Minél többen elhagyják az országot, annál több lesz a munkalehetőség, nem? nem...?

http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20100525-minuszban-kezdett-reggel-a-forint.html

Azon töröm a fejem, hogy lehetne valami biztosat szerezni Spanyolországban, de még csak indulót választottam a projekthez:

www.youtube.com/watch

(Together) Your hand in my hands
(Together) We will make our plans

(Together) We will fly so high
(Together) Tell all our friends goodbye
(Together) We will start life new
(Together) This is what we'll do

(Go West) Life is peaceful there
(Go West) In the open air
(Go West) Where the skies are blue
(Go West) This is what we're gonna do

(Go West, this is what we're gonna do, Go West)

(Together) We will love the beach
(Together) We will learn and teach
(Together) Change our pace of life
(Together) We will work and strive

(I love you) I know you love me
(I want you) How could I disagree?
(So that's why) I make no protest
(When you say) You will do the rest

(Go West) Life is peaceful there
(Go West) In the open air
(Go West) Baby you and me
(Go West) This is our destiny (Aah)

(Go West) Sun in wintertime
(Go West) We will do just fine
(Go West) Where the skies are blue
(Go West) this is what we're gonna do

There where the air is free
We'll be (We'll be) what we want to be (Aah aah aah aah)
Now if we make a stand (Aah)
We'll find (We'll find) our promised land (Aah)

(I know that) There are many ways
(To live there) In the sun or shade
(Together) We will find a place
(To settle) Where there's so much space

(Without rush) And the pace back east
(The hustling) Rustling just to feed
(I know I'm) Ready to leave too
(So that's what) We are gonna do

(What we're gonna do is
Go West) Life is peaceful there
(Go West) There in the open air
(Go West) Where the skies are blue
(Go West) This is what we're gonna do

(Life is peaceful there)
Go West (In the open air)
Go West (Baby, you and me)
Go West (This is our destiny)

Come on, come on, come on, come on

(Go West) Sun in wintertime
(Go West) We will feel just fine
(Go West) Where the skies are blue
(Go West) This is what we're gonna do

(Come on, come on, come on)
(Go West)

(Go West)
(Go, ooh, go, yeah)
(Go West)
(Go, ooh, go, yeah)
(Go West)
(Go, ooh, go, yeah)
(Go West)
(Go, ooh, go, yeah)
(Gimme a feelin')
(Gimme a feelin')
(Go West)
(Gimme a feelin')
(Gimme a feelin')
(Go West)
(Gimme a feelin')
(Gimme a feelin')

 

(A Felügyelő Bácsiknak: A megjelenített tartalmak nem az én tulajdonomat képezik.)

Úgy döntöttem, hogy mivel az első jelentős események megtörténtek már spanyolországi kiutazásommal kapcsolatban, már most megírom az első bejegyzést, noha az út csak augusztusban lesz.

Mint tudjátok, a Comenius tanárasszisztensi ösztöndíjjal akartam kimenni, hogy okosan angolul csacsogjak a spanyol gimiseknek, akik olyanokat mondanak a hátam mögött, amiket úgyis megértek, de ők ezt nem tudják (que os den). Na, de mint tegnap megtudtam, pályázatom nem kapott támogatást – eddig tisztázatlan okokból, ugyanis csak annyi látszik, hogy az első harminc igen, én meg (75.) nem.

Sebaj, úgy tűnik, én sem kaphatok évente egy pár hónapos fizetett világjárást, bármilyen kegyetlenül is hangzik. Be kell lépni a felnőttek világába és dolgozni a pénzért. Ajajaj. Majd jól emigrálok. Fogalmam sincs, hogy megy az ilyen, de biztos kell valami indokot mondani. Eddigi terveim a spanyolok meggyőzésére, hogy fogadjanak be (gazdasági mélyrepülésük utolsó harmadában, mielőtt becsapódnának és Görögországgá válnának):

Kedves Spanyol Nagykövetség!

El kell hagynom Magyarországot, mert:

-       9 fok májusban??!!

-       kedvezőtlen politikai fordulatot vett az ország: nem akarok királyságban élni (ja, ez nem jó)

-       öööö....

-       na de 9 fok májusban????

 

A további ötleteket szeretettel várom, és most elbujdoklom Prágába, ahol szeretnek és ahova már háromszor is kaptam ösztöndijat, beeee!