Spanyolországnak ez a második felvonása már sokkal jobban tetszik. Tegnap megkaptuk a vizsga első felét kijavítva, szövegértés és magnóhallgatás, sikerélmény, egyedül értem el 100%-ot (a brazilok meg az olasz gőzöm nincs, mit csináltak). Megjött az önbizalmam, és valóban: gond nélkül órákat tudok beszélni spanyolul. Bár a melóval nincs még haladás, most hívtam fel a pasit,  hogy mi van már, erre ő, hogy csak várjak türelemmel, jövő héten majd ő hív. De hogy várhatnék, amikor itt közelít a tavasz, beindul az élet! Tegnap végre találtam egy kocsmát, ahol csütörtökönként angolul beszélnek, remek társaság, végre fiatalok, végre egyetemisták! Végre sörözés és jókedv! A sok családos és visszafogott huszonévesektől a szívem szakad, mint a Misfits sokat emlegetett monológjában, én is beszéltem volna nekik Darwinról és hogy fel kell törni néhány tojást, nem pedig forró csokit kanalazni és vegetáriánus pizzát sütögetni, megkérdezni: „te mit főzöl holnap?”! Hol voltak ezek az emberek szeptembertől? Miért csak most mentenek meg? Nem is számít, a lényeg az, hogy koncertekről beszélünk, Beatles-t éneklünk a pultostól elkobzott laptoppal (aki egyébként pont úgy néz ki, mint Emett a Fiúkból), és hogy úgy van, Élet, Élet, Élet!! Már csak elő kell teremtenem rá a pénzt.