Sok ideje nem írtam, de mind azért, mert elég sok minden történt az elmúlt egy hónapban. Először is lett munkám. A valenciai reptéren földi stewardess-kedem, annak aki még nem tudna róla. A munka jó, csak annyi baj van vele, hogy a légitársaság csak szeptemberig közlekedtet gépeket Valenciába, utána szeretettel várnak Barcelonába. Annyi erővel pedig, amivel Barcelonába mennék és úgy élnék távkapcsolatban (Barcelona-Valencia = Budapest-Prága távolság), már visszamehetnék Budapestre is, szóval egyelőre ez nem opció. Abban bízom majd, hogy következő hónapban elkezdek kérdezősködni, kell-e nekik valaki irodába. Emellett angolt tanítok heti kétszer és a bárban is besegítek néha egy kis pénzért és sok sörért.
Begóniával véget értek az órák szeptemberben, megvoltak a vizsgák is, átmentem. Azt nem tudom, hogy hány százalékkal, csak annyira cizellálták az értékelést, hogy „megfelelt”, „nem felelt meg”, „nem jelent meg”. Most az a célom, hogy szeptemben megcsináljam a szintvizsgát és egy évet ugorjak megint, és akkor már nem is kellene Begóniához visszatérnem, lenne helyette Antonia.
A bolgárok elmentek. Egy nap reggel 6 körül kiabálást, ütéseket hallottunk, és másnap így találtuk az ajtót.
Felhívtam Paulinát, jól van-e, a hivatalos sztori az volt, hogy együtt mentek bulizni a férjével, mindketten az ő táskájába tették a kulcsaikat, ő az asztalon felejtette a táskát, amit persze elloptak. A gyerekek viszont benn voltak a házban, bezárva, ezért kellett betörni az ajtót. Ez azonban felvet néhány kérdést. Miért kellett betörni az ajtót, miért nem hívták a tulajt vagy egy lakatost? Mire volt a kiabálás? Hogyhogy vele ment, mikor azelőtt mindig amiatt hallottuk a veszekedést, hogy a férj elvolt egész éjszaka, ő meg nem akarta reggel beengedni? És: ha ellopták a táskáját és vele mindent, hogy tudtam elérni a mobilján? Mindegy, az eset után két napon belül csomagoltak és elmentek.
Most pedig egy cigány család költözött a helyükre. Egyszerre üvöltetik a rádiót, a tévét, a kölyköket, miközben fűszaggal árasztják el a lakásunkat, arról beszélnek, hogy kitől érné meg nagy mennyiségben hasist venni, hogyan vertek meg valakit az utcán stb. Szóltunk a tulajnak, hogy sürgősen pakolja ki őket, különben mi megyünk, semmi kedvünk egész nap a veszekedésüket hallgatni, egész éjjel meg hogy hogy buliznak, ugyanis ők akkor alszanak, amikor mi dolgozunk. Olyan, mint ha egy boltban laknánk, valaki folyton a kapucsengőn támaszkodik, jönnek-mennek az emberek, a hangzavartól azt nem halljuk a mi lakásunkban, ha telefonálunk. A tulaj átment beszélni velük, mire megkaptuk, hogy ha még egyszer hívjuk a tulajt, agyonvernek minket. Szóval itt tartunk, és már keresünk másik lakást, ami szemét dolog. Hogy mi leszünk kitúrva abból a lakásból, ahol lassan már egy éve gond nélkül élünk, nekünk kell a nyakunkba venni a lakáskeresést és a költözést, ha nem akarunk szívni minden áldott nap. És ez még könnyű, ez csak egy albérlet, de most komolyan átérzem azoknak a helyzetét, akiknek a megvásárolt lakásával történik ez.
