Csütörtökön Begónia valami konferencián volt, így csak kedden tartott újra órát, egyébként úgy látszik olvassa a blogom, mert a szemembe nézve közölte az osztállyal, hogy ő nem Begónia, hanem Begoña (Begonnya, értettük?! nem vagyok szobanövény!), de amíg én neki Dorothea vagyok, nekem ő is csak Begónia marad. Ezen a héten a kimaradása miatt három órát is tart nekünk, pénteken is menni kell majd, így úgy tűnik, kútba esik a vidéki hétvége Ángelékkel. Jajaj, de hát ti nem erről akartok hallani, hanem a csoport tavaszi fuvallatáról, a csillagporos fuvolaszóról, de neki épp KRESZ vizsgája volt és nem jött. (Hogy a fenébe tesz valaki KRESZ vizsgát nyelvismeret nélkül? Persze nem mondom, hogy olyan, mintha a kezdő francia csoportnak Derridát adnák fel házinak, szöveghű fordítás holnapra – istenem, miért nem lehetek franciatanár, hogy csak egyszer, egyszer ezt megtehessem –, de valahogy fel kell fogni a kérdéseket, vagy úgyis mindig az a kérdés, kinek van elsőbbsége?) Azonban szembejött az utcán, hozta a végigmérősmosolyvillantósat, hát az anyád krisztusát, én itt sztárt csinálok belőled, magyarországi rajongótábort szerzek, te meg azt hiszed, csak egy csaj vagyok az utcáról! De végül is jobban tette, hogy nem jegyzett meg neveket és arcokat feleslegesen, ugyanis alig maradtunk az első óráról, mégis duplaannyian voltunk a teremben. Fogalmam sincs, mi zajlik, az a lány például, akiről írtam, hogy lehet, hogy magyar, a felvételi óta el is tűnt, és azt sem tudom, honnan került elő húsz másik ember, amikor elvileg csak egy szintmérő vizsga volt az évben, amin én ott voltam. Begónia küzd az elemekkel: vagy harmincan vagyunk, tizenhét nemzetiség, nehezen tartja a gyeplőt, csak a nyugatiaknak van tankönyve, Afrika és Kelet-Európa lázad, most már van cseh osztálytársam is, mondom neki, hogy ahoj, meg rozumím trohu česky, mondja, hogy Karlovy Varyból jött (Carlsbad, ha valaki így ismeri), mondani akarom, hogy voltam ott, byla jsem... de a múlt idő már nem megy egyből, meg messze is ül, így csak megmutatom neki a prágás kitűzőt a táskámon és a társalgás megreked, folytom a körülöttem ülőkkel, velük legalább spanyolul (csak megérte eljönni, fejlődik a beszédkészség), Begónia kiállít egy tunéziai lányt a maga helyébe, hátha rá jobban figyelnek majd, szánalom, feladja a házit, rajzoljuk le a padtársunkat és írjunk köré bemutató szöveget, egy török üzletember kikel magából, hát mi ez a hülyeség, komisz jókedv fúrja az oldalam, mégis szeretek majd ide járni.