Most, hogy van egy kutyám, akivel napi több órát mozogni kell, vannak elég cowboyos délutánjaim, mikor elindulok vele a hegyre, órákat bolyongunk, óriáskaktuszok és aloeák között, ő madarakra vadászik (sikertelenül), én a mandarinfákat szüretelem, aztán visszaindulunk a vár irányába.

Ilyenkor láttam először, hogy itt tényleg vannak, akik az erdőben barlangokban élnek, a bejáratot egy nagy kartonlappal zárják el, cipő, száradó ruhák kinn, benn asztal, ágy, és nincs lakbér. A mandarinföldek nekik is ugyanolyan közel vannak, mint nekem, minden évszakban érik valami. Lucia mesélte, hogy ők ismertek egy cseh családot, akik így éltek itt, barlangban, napközben meg a szupermarketek előtt koldultak, hogy legyen pénz szórakozni is, mert – meséli – túl lehet itt élni ingyen. A szeretetszolgálatok ingyen adnak új ruhát, a pékségben odaadják a tegnapi kenyeret, ha kéred, és az is működik, hogy a szupermarket előtt nem pénzt kérsz, hanem „valamit enni”, és már hozzák is a csirkemellet, zöldségeket, csokoládét a gyereknek. (Azon az 5-10 eurón ne múljon a lelkiismeretük.) Mondta, hogy megmutatja őket Facebookon. Mi van? Barlangban élnek, az utcán koldulnak, és van Facebookjuk? Bizony ám.

A cigánynegyedről pedig már régebb óta akartam írni, csak előbb fényképezni szerettem volna, hogy megmutassam, de arra gondoltam, hogy talán nem veszik jó néven a dolgot, most meg hogy elromlott a gépem, feladtam a dolgot, azaz a Google Maps-et használva tudok feltölteni egy képet a negyedről, ahol laknak a városon túl.

Azért nem olyan rossz, mi? Emögött pedig egy park van fűzfákkal, aztán pedig a puszta, szeméttelep, bikiclimaradványok, kibelezett autók és kicsit később narancsföldek. A budai üzletháznak tűnő épület erkélyein kakasok kukorékolnak, tigris- és zebramintás nadrágban fiatalok támasztják a falat, valamelyikük gitározik, ölebek nyugtalankodnak, 30 körüli nők tüzet raknak a ház tövében és amellett beszélgetnek. Amikor egyszer átsétáltunk a negyeden Robertoval, egy gyerek el akarta nekünk adni a biciklijét, szóba elegyedtek, kiderült, hogy a fiú (bár a távolság 5 perc, csak át kell menni a vasúti felüljárón) még sosem volt a faluban, és ahogy elértük a felüljárót, fel is hagyott a győzködéssel és visszafordult.

Szerző: Tejeskave  2011.01.05. 23:28 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lavidaessueno.blog.hu/api/trackback/id/2563910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása