Hát előbb hadd beszéljek a pesti helyzetről azoknak, akik nem járatosak manapság ezekben a körökben. A piacot a Károli, az ELTE, a Corvinus és a BME uralja. A Pázmány említésre sem méltó, noha vannak kezdeményezései, senki nem vállalja az utat Piliscsabára és a bizonytalan hazajutást. Arról nem is beszélve, hogy hiába a hatalmas campus, az egyetemi hangulat a fűben cigizgető, olvasgató diákokkal napközben, nincs egy megfelelő hely az éjszakai életre. Nem tudom, mostanában mi a divat, az én időmben az egyik főéület csarnokában tákoltak össze egy színpadot a fellépőknek. Így a buli a három méter magas, szigirú arcú, kitartott kezű vas Pázmány-szobor körül durvult, a falakon márványtáblák nevekkel és az épület felszentelésének dátuma. A magas beltér és üvegfalak lehetetlenné teszik a világítást, a logikavizsga emléke vissza-visszatér a bezárt termekből, egy-egy tanár is felbukkan, hogy fiatalnak látszon, vagy iskolásan rajta tartsa a szemét a nebulókon. A fellépők a Megasztár volt tagjai (puskáspeti az egyetem büszkesége). A legutolsó hírem onnan az volt, amikor Pázmány végre kiharcolta magának, hogy abban az évben ott rendezzék meg az Összegyetemi Bulit, fellépő Back to Black és összesen két lány jelent meg a fellépőkön és szervezőkön kívül.

Inkább térjünk vissza a belvárosba és az egyetem (BME részéről koli) pincéjébe, de ide sorakozhat a többi egyetemistáknak szánt, intézménytől független hely is, az After, a Filter, a Morrison’s és a többiek: alacsony belépő, vizezett sör, mind a föld alatt, így ugyanolyan zavaró, ha megengedik a dohányzást, mint ha nem, ezért megengedik. Koncert és zene. Itt bontakozhatnak ki az egyetemen összeállt zenekarocskák a zenei piac legaljáról, akikre egyedül a haverok és az évfolyamtársak kíváncsiak, maguk sem veszik ezt komolyabban egy hobbinál, legtöbbször még csak saját számokkal sem rukkolnak elő, hiszen a Lady Gaga cover kifizetődőbb: más már sokkal jobban összerakta a számot, mint ahogy ők valaha képesek lennének és mivel a közönség is ismeri, a vodakóla akció mellett sokkal jobban fogják ezt értékelni, mint valami újat. Színpad többnyire nincs, mivel a pince alacsony plafonú, a fellépőknek össze kellene görnyedni, hogy elférjenek, így csak egy képzeletbeli vonal választja el őket a közönségtől. Ádámtól tudom, hogy a közgáz angolszász fiatalokat futtat inkább, gólyabálon a Hadouken! volt, Károli: UFO , Pázmány: Retro School Band (??? soha nem hallottunk róla), BME: Republic és Maksa Zoltán... Mondjam ki, vagy magáért beszél?

Szerdán Robertoval elmentem az egyetemükre koncertre. Akkora campus, mint a Pázmányé, viszont a város szélén, ugyanúgy megközelíthető, mint mondjuk Kőbánya Pesten. Fél nyolckor sétáltunk a koncertterem felé, sötétedett, kivilágított foci és kosárpályák mellett haladtunk el, hátul fedett uszoda. Diákigazolvánnyal mind ingyenes, csak fel kell iratkozni időpontra. Befordultunk az egyetem területére, átlátszó, műanyag falú házikókban teniszjátszmák folytak, minden kivilágítva, a szőnyeg, a háló, minden ép. A futópályán haladtunk felfelé, üvegfalú, többemeletes épületek. „Az ott a diákok háza. – mutat egyre Roberto. – Minden nap, ünnepekkor is a nap 24 órájában nyitva van, van számítógépterem, házimozi fotelekkel, csocsó- és biliárdasztalok, könyvtár, tanulókabinok, simán el lehet itt tölteni az egyetemi éveket.” De mi most a koncertteremhez megyünk, mert ilyen is van, előtte hosszú sor, ugyanis létszámlimit van, hogy ne legyen túlzsúfoltság. Roberto haverjai, a torrebajai társaság elöl van a sorban, micsoda szerencsés véletlen, és spanyolosan máris odapofátlankodunk, hogy „hé, sziasztok, ti itt?” – remek, bejutunk. Meglepődöm: piros bársonyszékek, színpad, leülünk, nemzetközi, profi zenekar jön klasszikus jazzt játszani és körülöttem nem az évfolyam kultúrsznobjai ülnek, ahogy az lenne Magyarországon, hanem az informatikai kar mezei hallgatói, így nincsenek komolykodó, előre műértősködő antipatikus arcok, akik halkított hangon arról beszélnek, hogy „igen, igen, most hogy John Trepeczky kilépett, egy kicsit szegényesebb a hangzásvilág, de már az 1993-as albumukban is bebizonyították, hogy tudnak nélküle is zenélni. Most meglátjuk.” – mosolyodnak el bizalmasan. Nincs semmi effajta teátralitás a nézőközönségben, mégis egyszerre tudják, hogy melyik átvezetést kell megtapsolni és utólag véleményt formálnak a látottakról, bár nem tudják pontosan az összes hangszer nevét. Ja, csütörtökön pedig félig magyar együttes volt! A Transeuropean Quartet! Erre nem tudtam elmenni, mert pénteken vizsgám volt, és arra készültem Roberto 2.-vel. (Aki még nem hallott róla, majd később beszámolok.)

Azt a következtetést vontam le, hogy az említett egyetemeken a hallgatók szabadidős tevékenységét a hallgatók szervezik alacsony büdzséből (az, hogy ez mennyire a hallgatói önkormányzatok tagjainak vérlázító lopásából adódik más téma) és a tehetségfejlesztés álarca alá bújva csak olcsón akarják megúszni a dolgokat (ugyanis az amatőr előadók örülnek, hogy teret kapnak, pénzről nem is álmodnak, már az is siker, ha egy-két embert ingyen bevihetnek), a gagyi együttesek mentsége pedig, hogy „ez már olyan szar, hogy jó” (UFO) vagy „mindenki ismeri, így mindenki szeretni fogja” (Republic). A pázmányos bandának nincs mentsége, hacsak nem feldolgozásokat adnak elő, ebben az esetben a második kategóriába kerülnek. Ha nem, valószínűleg a HÖK kivörösödött katonái olyasmivel lobbiznak, hogy ha valami ismert fellépőt hívnának, a jegynek kétszer annyiba kellene kerülnie, és már így is mennyit tettek, hogy lentebb nyomják, mert a dékán már így is a vérüket szívja, hogy kevés lesz a bevétel. Általános megközelítés, hogy aki művelődésre vágyik, oldja meg magánban, és aki megoldja magánban (pénzt és időt szentel rá) máris különlegesnek és rettentő iskolázottnak érzi magát, a termek pedig bűzlenek a sznoboktól.

Itt pedig felülről jön a programszervezés, beletartozik az egyetem költségvetésébe a színvonalas kikapcsolódás megteremtése a hallgatóknak (a koncertek ingyenesek voltak), aki pedig a bandácskáját akarja futtatni, oldja meg magánban. És mielőtt azt mondanátok, hogy keverem a szezont a fazonnal, jazz fesztivált a gólyabállal, az itteni gólyabál fellépői többek között a Lory Mayers (akit korábban már én is posztoltam) és a Ska-P volt. A koncertek a várost kettészelő kiszáradt folyó medrében voltak, ami rendesen beépített, parkosított terület.