Látjátok, nem csak én mondom:
A hőség iszonyú, szinte azt mondhatnám, afrikai volt; a nap rémuralma, amely, alighogy az ember elhagyta az indigókék hűvösség peremét, oly irgalmatlanná fokozódott, hogy a strandtól az ebédlőasztalig vivő néhány lépéstől is, még köntösben is, már előre félt az ember. Ki szereti ezt? Ki szereti heteken át? No persze, ez a délszak, a klasszikus éghajlat, a virágzó kultúra klímája, Homérosz napja és a többi. De egy idő múlva, nem tehetek róla, könnyen hajlandó lennék az egészet bárgyúnak érezni. Az ég mindennapos izzó üressége csakhamar terhemre van, a rikító színek, a fény roppant primitívsége és töretlensége mindenesetre ünnepi érzéseket kelt, gondtalanságot s az idő szeszélyeitől s változásaitól való függetlenséget biztosít; de anélkül, hogy ezzel már eleve számot vetnénk, az északi lélek mélyebb, bonyolultabb szükségleteit sivár módon kielégítetlenül hagyja, s idővel szinte megvetéssel tölt el. (Thomas Mann: Mario és a varázsló)
Elolvastam az utolsó Magyarországról hozott könyvet, elszívtam az utolsó cigit, de még mindig nem kezdődött el az itteni életem, a gondolataim a nyolcadik és tizenegyedik kerület között ingáznak. Munkát kell találni, hogy történjen valami, legyen mit a blogba írni, hírt adni, értsék már meg, hogy egyetemre jártam (a TO múlt héten kiállította az abszolutóriumom, juhé), ha kell, hindiül megtanulok egy hét alatt, de nem a lakásban ülve, és a diplomamunkám is el tudnám készíteni, kérem, ha lenne fizetésem és haza tudnék utazni kéthavonta, tudják, könyvtár, ahol az a sok könyv van, igen, nem... az nem jó, ami itt van, nem ugyanaz. "Az ellenállás értelmetlen" - ismétlik a vogonok. Beszélni spanyol, lefordít diploma ide, konyecs. (A vogonok két lábon járnak, két karjuk van, végtagjaik tömzsik, egy fejük van, és általában igen hájasak. Zöld, nyálkás bőrük van, magasságuk 3-4 méter és köztudottan nem gonoszak, csupán buták, bürokratikusak és vérszomjasak. Nem kedvelik a stopposokat, és amint megjelenik egy a sárga kitüremkedésekből álló hajójukon, könyörtelenül az Univerzum vákuumjába lökik őket, ami természetszerűleg a stoppos halálához vezet. A vogonok emberi mércével mérve nagyon rossz verseket írnak, amire az idők során ők is rájöttek. Ezért foglyaiknak rendszeresen felolvassák a verseiket, amibe nagy részük beleőrül.)
Soha nem értettem, miért nyomasztó a munkanélküliség. Olyasminek képzeltem, mint az egyetemi éveket: nem kell semmit csinálni, és még pénztecskét is lehet érte kapni. Csak egyedül nem olyan mókás, és amíg mindenki cserélne velem, én cserélnék mindenkivel: én is, én is utálni akarom a főnököm és Ágikát a könyvelésről! Nem odaérni időben a kocsmába és szemet forgatni "az utolsó fél órában még képes odajönni és egy heti munkát rámpakolni!", rendszertelenül enni, fáradtan felkelni és a hétvégékért élni, énisénisénis!!
