Túléltük a Las Fallast, háborús hangulat, reggeltől estig dörgés, csattogás, gyerekvisítás, szombaton, József napon (ugyanis az egész erre megy ki) felgyújtották a faszobrokat. Mi csak a saguntoit láttuk, de ez is igen csinos volt: a főtéren faltól falig kötelek keresztben, egy csillagszóró szerű fény felfut a templomtoronyba, felrobban a harang mellett, amitől egy másik csillagszóró lefut a többi kötélhez és egymás után felrobbantja az azon függő, összesen 30-40 kilónyi petárdát, füst és fuldokló, de vidám tömeg, a főszobor már ég, tűzijáték. Aztán a másik szobor és a harmadik is ég, mindet tűzijáték kíséri.

(Ugye mivel József napról van szó, nem hétvégéhez van kötve, viszont mivel ez most szombatra esett, nincs szükség két szabadnapra - egy József napra a másik meg, hogy kipihenjék. De a spanyolok ebbe nem nyugszanak csak úgy bele, meghirdették a csütörtök-pénteket pirosbetűs ünnepnek, velük aztán nem cseszik ki a kalendárium.)

Persze én dolgoztam, de nem eredménytelenül. Szóval amíg az összes spanyolnak nincs jobb dolga csütörtöktől vasárnapig, mint petárdázni, én kávékat hordok nekik, meg a neveletlen kölykeiknek kólát, így egy párnak is. A pasi megkérdezi: "Hova valósi vagy?" "Magyar." "Magyar?? A barátnőm is magyar" - bök a vele szemben ülő lányra. - "Ismered azt a várost, hogy Szolnok? (... ...) Ott van a cégem!" "Az a valenciai székhelyű autógyártó cég?" "Igen, az!" "Őszintén megvallva, amikor jöttem, komolyan el akartam küldeni az önéletrajzom, de..." "Küldd el! Küldd el még ma!" Na, de ismerem én már a spanyolokat, mucho ruido y pocas nueces [nagy zaj és kevés dió], azaz sok beszédnek sok az alja, elküldtem az életrajzom, meglátjuk, mennyit tud kihozni magából még ez a jó szerencsés csillagállás, küldjétek a jó energiákat meg az agykontrollokat, egy ilyen véletlen csak nem mehet már a levesbe.

Búcsúzom egy fallas-os képpel, amit a netről töltöttem le, mert persze a fényképező megint a legjobb pillanatban hagyott cserben.